logMASter blog friss hírei

Egy fél ország sorsát fordíthatja jobbra a Panama-csatorna vasúti alternatívája
Mexikó kibővíti a vasútvonal és a két végén lévő kikötő tranzitkapacitását. A projekt neve: The Interoceanic Corridor of the Ithsmus of Tehuantepec (CIIT).

Ideje felkészülni rá, hogy jövőre is „szorítani fog a cipő”
Az Alphaliner szerint a kereskedőknek és szállítmányozóiknak 2025-ben is külön figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy konténereiknek jusson hely a hajókon.

Trump még nem elnök, de máris érzékelhető gazdasági bizonytalanságot okoz
Az amerikai dokkmunkások sztrájkja, a kínai holdújév viszonylag korai kezdete mellé az USA választói hozzátettek ehhez egy harmadikat: a Trump-hatást.

A tengeri és a légi fuvarozók pénztárcáját hizlalja a geopolitika felfordulás
Az üzleti környezet kiszámíthatatlanságának éve volt 2024, ami a tengeri és a légi árufuvarozási díjak jelentős emelkedéséhez vezetett.

Elég sötétnek látszanak a szállítási szakma jövő évi kilátásai
Új éra kezdődött azzal, hogy a geopolitikai feszültségek mindennapivá váltak a világon. A nagy tendenciák mellett vannak kisebb változások is.

A tavalyinál lassúbbak lehetnek a házhoz szállítások, de ez valójában hír
Ha néhány napot nyernek a raktározó és szállító vállalatok, kevesebb embert kell felvenniük a csúcsszezonra, ami jó költségmegtakarítási lehetőség.

Hadat üzentek az okos technikának a dokkmunkások, és ezt a háborút nem adják fel
Január közepén újabb munkabeszüntetés blokkolhatja az USA nyugati és déli partján lévő kikötőket.

A „nagy szállítási recesszió” végét hozta a télapó a puttonyában az ágazat cégeinek
Véget ért a 2022 márciusa és 2024 novembere közötti recesszió a világ szállítási iparában, írta Craig Fuller, a FreightWaves vezérigazgatója.

Pánikszerűen szigorították az Európa és Észak-Amerika közti légi szállítások feltételeit
A CLECAT szerint az új biztonsági követelmények szükségtelenül nagy terhet rónak a légi árufuvarozási ágazatra.

Cégünkről: logMASter
Magyarországon 29 éve azon dolgozunk, hogy segítsük ügyfeleinket szállítási és logisztikai igényeikben. Ma szolgáltatásaink közé tartozik a légi-tengeri-vasúti és közúti gyűjtő, az FTL(komplett rakomány) és LTL(részrakomány) szállítás szerte a világon, valamint minden belföldi szolgáltatás, a B2C kiscsomagoktól a projektrakományig.
Teljes raktárkapacitásunk 200 000 négyzetméter Budapest közelében.