Riasztó a teherautó-vezetők elöregedése, de legalább a pénzükkel elégedettek a sofőrök

A teherautó-sofőrök között egyre többen vannak, akik betöltötték az 55 évüket és vannak olyan országok, amelyekben a teherautók vezetőinek 15-20 százaléka az évtized végéig nyugdíjba vonul. A munkaerőhiányon az sem segít, hogy a sofőrök jóval a régióijukban nyilvántartott megélhetési költségek felett keresnek.

A világ 36 országában, amelyek a globális gazdaság GDP-jének 70 százalékát termelik meg, 3,6 millió betöltetlen teherautó-vezetői állás volt 2024-ben – derült ki a Nemzetközi Közúti Fuvarozási Egyesület (IRU) friss éves jelentéséből. Ez a munkaerőhiány lényegében megegyezik a 2023-as szinttel, amit az magyarázhat, hogy csökkent a kereslet a közúti szállítások iránt.

A felmérésből ezzel együtt kiderül, hogy hosszú távú, strukturális problémáról van szó, ami a világ minden régióját érinti. Az IRU szakértői összesen 5100 vállalatot kerestek meg az elmúlt évben kérdéseikkel. Egyes országok esetén ezek 70 százaléka néz szembe komoly vagy nagyon komoly nehézségekkel, amikor sofőröket keres teherautó-flottájába. Magyarországon nyolc-tízezer sofőr hiányzik a teherautók volánja mögül.

A legriasztóbb gond azonban nem pusztán a jelentős munkaerőhiány, hanem az az óriási szakadék, amely a fiatalabb és az idősebb teherautó-vezetők között van a szakmában. A két réteg aránya között különbség rendületlenül nő, és semmi jele annak, hogy ez a kedvezőtlen tendencia a jövőben megváltozhatna.

Menthetetlenül elöregedik a sofőr szakma, Európa az élen jár ezen a téren

A 25 évesnél fiatalabb teherautó-sofőrök átlagos aránya az összes sofőrként foglalkoztatotton belül mindössze 6,5 százalék. Vannak olyan országok, ahol ez a szám már-már a nullához közelít. Nem meglepően ezek azok az országok, amelyekben a társadalom elöregedése egyébként is az átlagosnál jelentősebb gond.

Olaszországban a 25 évesnél fiatalabb teherautó-vezetők aránya mindössze 2,2 százalék, Németországban 2,6 százalék. Lengyelország vagy Spanyolország sem áll sokkal jobban 3-3 százalékos aránnyal. Eközben Mexikóban és Törökországban 10-10 százalék feletti, Kínában 15 százalék ennek a korosztálynak az aránya. Érdekes, hogy éppen ebben a három országban a legnagyobb a sofőrhiány. Az előbbi kettőben egy-egymillió, Kínában majdnem hárommillió.

A fiatalok aránya csökken. Az ebbe a korosztályba tartozók száma 5,8 százalékkal esett vissza egy év alatt, 2023 és 2024 összehasonlításában. Ez a trend ráadásul éppen szembe megy a vizsgált országok fiatal munkavállalóinak átlagosan 1,4 százalékos növekedésével. 

Időzített bombaként ketyeg az idősebb teherautó-vezetők nyugdíjba vonulása

Az IRU szakértőinek értékelése szerint éles ellentétben van az előbbi adatokkal az idősebb sofőrök aránya. A vizsgált országokban a teherautó-sofőrökön belül átlagosan 31,6 százalék az 55 évesnél idősebbek aránya. Spanyolországban 50 százalék, Ausztráliában 47 százalék, Olaszországban 45 százalék az ilyen korú teherautó-vezetők aránya.

Az elmúlt két év összehasonlításában az 55 évesnél idősebbek száma 1,6 százalékkal nőtt. Összességében a felmérés azt találta, hogy a vizsgált 36 országban 44,5 év a teherautó-sofőrök átlagos életkora. Egy évvel korábban még 47 év volt ez az adat A következő öt évben 3,4 millióan mehetnek nyugdíjba közülük. Ausztráliában a jelenleg dolgozók 21 százaléka teszi le a lantot 2029-ig. Kínában 18 százalék, Európában 17 százalék ez az arány.

Elsősorban Ausztráliában, illetve számos európai országban, köztük Németországban, Olaszországban, Spanyolországban és Szlovákiában jelentősen nőni fog a különbség az idősebb és a fiatalabb korosztály között a teherautó-sofőr szakmában. „Az elöregedés időzített bombája a következő években felrobban, ha a kormányok nem tesznek ez ellen határozott lépéseket” – mondta Umberto de Pretto, az IRU főtitkára.

A hangulat legalább nem rossz a sofőrök körében, hála a jó fizetéseknek

Sokszor okolják a munkaerőhiányért az alacsony kereseteket, ám az IRU felmérése nem támasztja ezt alá. A teherautó-vezetők átlagos bére 30-135 százalékkal haladja meg az egyes régiókra jellemző alapvető megélhetési költségeket. A sofőrök fizetése és hiánya között nem mutatkozik szignifikáns összefüggés. Magyarországon egymillió forint körül alakul a sofőrök havi nettó fizetése.

A vezetők elégedettségének mérésében az IRU együttműködött a Truckfly teherautó-vezetői közösséggel. Közös vizsgálatuk hét nagyobb európai országra terjedt ki. Külön áttekintették országok, nemek, kor, vállalati típus és méret, szállítási útvonal és távolság szerint a sofőrök elégedettségét. Ez meggyőző eredményt hozott.

A megkérdezettek 81 százaléka elégedett a munkájával. Ezen belül 57 százalékuk nagyon vagy nagyon-nagyon elégedett. A brit, a francia és az olasz sofőrök járnak az élen ezen a listán. A 25 évesnél fiatalabbak a legelégedettebbek. A teherautó-vezetők korra és országra tekintet nélkül elsősorban a kényelmes pihenőket és a fuvarjaik címzett vállalatainak megfelelő felkészültségét hiányolják.

Jöhetnek a vendégmunkások, az IRU igyekszik a volán mögé ültetni őket

Az IRU különböző programok indításával igyekszik segíteni a munkaerőhiány enyhítésében. A fő projekt elnevezése Migration Partnership Facility. Ezen belül a Skilled Driver Mobilitiy for Europe keretében igyekeznek segíteni az Európán kívülről érkező teherautó-vezetők munkához juttatását az öreg kontinensen.

Az Európai Bizottsággal együttműködésben folyó projektek húsz Európán kívüli országból igyekeznek importálni sofőröket. A szakértők szerint ezzel összefüggésben azt a szakadékot kell áthidalni, ami az európai munkaerőhiány és az érintett országok rossz szakmunkásképzése között tátong.

Global Truck Driver Shortage Report 2024

Truck Driver Barometer 2024 – Europe

logMASter logo 0903
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.