A kisebb-nagyobb kínai vállalatok nem tervezik kivonni befektetéseiket Vietnámból azt követően, hogy a hanoi és a washingtoni kormány megegyezett a két ország kereskedelmi kapcsolatában alkalmazandó új vámtarifákról.
A Vietnámban tevékenykedő kínai feldolgozóipari vállalatok vezetői fellélegeztek azt követően, hogy kiderült, milyen megállapodást kötött a két ország kormánya az Egyesült Államok és Vietnám közti új vámtarifákról – derült ki a South China Morning Post (SCMP) riportjából. Röviden annyit mondtak: az egyezség jobb, mint amire számítottak.
Donald Trump amerikai elnök április elején bejelentett vámemelései között Vietnámra vonatkozóan 46 százalékos tarifa szerepelt. A vámcunamit három hónapra felfüggesztették, így az elmúlt hetek bizonytalanságban teltek. A vietnámi vezetés gőzerővel próbált megoldást keresni a problémára, miután az ázsiai ország GDP-jének alakulása erősen függ az amerikai exporttól.
A végeredmény az lett, hogy az onnan induló kivitelre az USA-ban 20 százalékos importvám vonatkozik, miközben a kínai áruk szimpla reexportjára 40 százalékos tarifát vetnek ki. Az ezzel ellentétes irányban áramló amerikai kivitelt Vietnám nulla százalékos vámmal terheli. Az SCMP-nek nyilatkozó cégvezetők és szakértők azt mondták, hogy kínai vállalatok ezt a helyzetet menedzselhetőnek tartják.
„Testvériesen” megosztozhatnak a kínaiak és az amerikaiak Trump vámján
Az SMCP-nek nyilatkozó kínai üzletember szerint, akinek vállalkozása kartondobozokat gyárt Észak-Vietnámban részben amerikai exportra, a vártnál kisebb tarifa lehetővé teszi üzletének folytatását Vietnámban. „Nem fogom újra áttelepíteni az üzememet. Egyszerűen fele-fele arányban megosztom a vámemelésből fakadó többletköltségemet az amerikai vásárlóimmal” – mondta a cégvezető.
A kínai vállalkozó a Kína déli részén lévő Kuangtung tartományban működő üzemét eredetileg 2018-ban telepítette át a vietnámi Hai Phongba, hogy elkerülje az előző Trump-adminisztráció Kínával szemben akkor bevezetett vámemeléseit. Erre 20 millió jüant (akkori árfolyamon 820 millió forint) költött. Számos kínai vállalat hasonlóan döntött akkoriban.
Az átköltözött vállalkozás tavaly kezdett jó profitot hozni. Az elmúlt három hónapban nagyot szakítottak, mert az amerikai vásárlók Trump vámjaira számítva előrehozták megrendeléseiket. A cégvezető azt mondja, hogy az amerikai elnök regnálása egyszer már nagyon sokba került a vállalkozásának, nem akar finanszírozni egy újabb áttelepülést.
Elmúlt a pánik, folytatódhat a békés üzletelés
Liu Jie, a vietnámi Seamakes tanácsadó cég konzultánsa azt mondta, hogy Vietnámban tevékenykedő kínai vállalatok többsége Peng cégéhez hasonlóan döntött. Amelyek lehúzhatják a rolót, azok olyan vállalkozások, amelyek puszta reexporttal foglalkoztak. Már csak azért is, mert a vietnámi hatóságok rájuk fognak szállni, hogy demonstrálják az amerikai kormánynak az átcímkézés trükkjének megszüntetését.
A hanoi kormány be kívánja tartani az washingtoni vezetéssel kialkudott megállapodást, amelynek az is része, hogy azok az áruk tekinthetők vietnáminak, amelyek árában meghaladja a 31 százalékot a helyi hozzáadott érték.
Az áttelepült kínai vállalatoknak köszönhetően Vietnám a világ egyik exportközpontjává vált. Idén májusban az ország külkereskedelmi többlete az USA-val szemben 12,2 milliárd dollár volt. Tavaly egész évben 136,6 milliárd dollár volt ez az adat, ami Vietnám exportjának közel harmada volt.
Az új megállapodásban szereplő nulla százalékos vám a Vietnámba exportált amerikai termékekre nem sokat jelent. Az amerikai cégeknek ugyanis nincs mit kínálniuk a kis pénzű vietnámi fogyasztóknak. Nem véletlen, hogy a hanoi vezetés belement a megállapodásnak ebbe a részébe.
A logMASter Kft. az elsők között épített ki Magyarországon szállítási kapcsolatot vietnámi partnerekkel.
Vietnámmal kapcsolatos további cikkeink >>
A logMASter kapcsolódó szolgáltatásai
Vasúti gyűjtő szolgáltatásaink Kínából és Vietnámból rövid tranzitidőkkel!
Csak néhány raklap árura lenne szüksége a kínai vagy vietnámi beszállítójától, sürgősen?
Mi akár 18 nap alatt behozzuk gyűjtő küldeményét Kínából, Vietnámból és vámkezelten házhoz szállítjuk Önnek!
Keresse kollégáinkat a sales@logmaster.eu email címen!