Drágulhat az üzemanyag 2023 második felében az olajpiaci zűrzavar miatt

Olajkitermelésének váratlan korlátozásával csavart labdát dobott az OPEC+ a világ olajszállító cégeinek, kérdés, hogy le tudják-e kezelni – írja a FreightWaves szállítmányozási hírportál olajpiaci elemzők véleményét idézve. A rosszabb hír az, hogy az év második fele az üzemanyagok drágulását hozhatja, ami tovább rontja a szállítmányozó vállalatok üzleti környezetét is.

Murphy egyik törvénye szerint a szállítás olyan tevékenység, ami hajlamos a szerencsétlenségre. Ez jutott eszébe Ben Nolan olajpiaci elemzőnek az OPEC+, azaz az Oroszországgal és még néhány olajtermelővel kiegészült olajkartell április elején bejelentett kitermelés-csökkentéséről. A szakértő szerint az olajtermelők ezzel övön alul ütötték meg az olajtanker cégeket.

A spot szállítási díjak a Közel-Kelet és Kína közti útvonalakra negyedével csökkentek a döntés bejelentése után. E szerint ugyanis napi egymillió hordóval csökken az olajkitermelés májustól, ami a szállítási igény ugyanekkora visszaesésével jár. Omar Nokta, a Jafferies befektetési bank elemzője szerint a charterjáratokat üzemeltető cégek csak április közepétől kezdik majd lekötni májusi szállításaikat.

A nagy kérdés az, hogy mit tükröz az OPEC+ lépése?

A kibővült olajkartell az elővigyázatossággal indokolta az olajkitermelés csökkentését. Ezzel akarják fenntartani a fekete arany piacának stabilitását. Az OPEC jóval több információra, adatra támaszkodik, mint a piaci elemzők, így ez a megjegyzés arra utal, hogy sötéten látják a közeljövő kereslet-kínálati viszonyait.

A Brent kőolaj ára március közepén hordónként 73 dollár alá csökkent. Ez az árszint a koronavírus-járvány szaggatta 2021-es évre volt jellemző. Az olajkartell országai vélhetően nem örülnek a 80 dollár/hordónál alacsonyabb árnak. Így lehet, hogy a sötét kilátások relatívak. Csak azt jelentik, hogy a kitermelés korlátozása nélkül nem lenne akkora a fekete arany ára, amekkorát a termelők szeretnének.

Martijn Rats, a Morgan Stanley vezető árupiaci elemzője ugyanakkor úgy véli, komolyan kell venni az olajkartell jelzését. Ha a kereslet erős lenne, akkor nem jutott volna eszükbe a kínálat csökkentése.

Mások emlékeztetnek arra, hogy a kínai gazdaság talpra állása a zérócovid-politika visszavonása után a vártnál gyengébb. (A zérócovid-politika azt jelentette, hogy a pekingi kormány a járvány bármely jelére kiterjedt, a munkába járókra is vonatkozó, kivétel nélküli korlátozásokkal reagált.) Eközben az világ legfejlettebb országait tömörítő OECD árukészletei aggodalomra okot adóan magasak.

Elvileg az Atlanti-óceán térségéből induló olajszállítások bővülése ellensúlyozhatja a kieső közel-keleti kínálat felét. Ennek Ázsiába, ezen belül Kínába juttatása ugyanis a nagyobb távolság miatt nagyjából kétszerese a rövidebb útvonal szállítási költségének.

Ugyanakkor a kisebb kínálat miatt gyorsabb lehet a piac korrekciója. Az OECD energiaipari szervezete az IEA és amerikai társa, az EIA az OPEC+ döntése előtt azt jósolta, hogy 2023 második negyedévében az olajkereslet 1,5 millió hordóval fogja meghaladni a kínálatot. Az egymillió hordós csökkenés egyszerű összeadással az jelenti, hogy a túlkereslet 2,5 millió hordó lehet. Ha az IEA-EIA jóslat nem volt pontos, akkor is kialakulhat 1,7 millió hordó hiány az olajpiacon – véli a szakértők egy része.

Mi lesz az orosz olajjal?

Az orosz olajra vonatkozóan a világ leggazdagabb országai (G7) és az EU 2022 decemberében 60 dollár/hordós árplafont vezetett be. Az a kereskedő, aki ezt megsérti, szankciókkal nézhet szembe. Bár felállt egy „árnyék tankerflotta” az orosz olaj szállítására, amely titkolja, hogy mennyiért veszi és adja az energiahordozót, a brit Lloyd’s hajózási társaság adatai szerint márciusban a balti-tengeri kikötőkből induló hajók 67 százaléka betartotta a korlátozást.

Jelenleg egyébként igazán jelentős mennyiségű orosz olajat csak India és Kína vásárol. Így a vevők erős alkupozíciója amúgy is mélyen a Brent alatt tartja az orosz Ural kőolaj árát.

Ha azonban emelkedni fog a fekete arany világpiaci ára, akkor nehéz lesz tartani a 60 dollár/hordós plafont.

A G7 és az EU ugyan hagyott magának egy kiskaput erre az esetre, ám aligha élnek vele. Emelhetik a maximális árat, ha úgy látják jónak, ám a jelenlegi politikai és katonai szembenállásban nem valószínű, hogy élnek ezzel a lehetőséggel. Ez azzal járhat, hogy tovább kell csökkenteni Oroszország olajkitermelését, ami viszont azzal fenyeget, hogy tartósan kiesik a világpiacról az olajkínálat egy része.

Ez tovább erősítheti az olajra nehezedő áremelési nyomást, ami tartósan drágábbá teheti az üzemanyagokat is.

Érdekességek a szállítmányozás világából

Mekkora egy olajszállító hajó? Íme a 10 legnagyobb a világon:
https://youtu.be/Xqz1Kqt6k88