A tudományos kutatók és a közgazdászok próbálják kisakkozni, milyen zöld üzemanyagot használhatnának a teherszállító hajók, amelyeknél az akkumulátoros megoldás elvileg sem jöhet szóba. Brit tudósok olyan komolyan vették a dolgot, hogy technológiai-gazdasági modellt készítettek ezzel kapcsolatban.
Az Oxfordi Egyetem kutatói az ammóniában látják a lehetséges új üzemanyagot – derül ki az OilPrice hírportál cikkéből. Ennek előállítása a vízmolekulák hidrogénjéből és a levegő nitrogénjéből széles körben elterjedt vegyi eljárással megoldható. A vizet lehet zöldenergiával bontani, a vegyi folyamat további energiaszükségletét szintén elő lehet állítani alternatív forrásból.
Emellett az ammónia viszonylag könnyen, mínusz 33 Celsius-fokon cseppfolyósítható, így a hajók jó sokat bespájzolhatnak belőle. Legnagyobb hátránya, hogy gáz halmazállapotban irdatlanul büdös és marja az emberek és az állatok szemét.
Ha az emberek ezekkel a hátrányokkal készek megbékélni, akkor a brit tudósok szerint a világ teherszállításában használt üzemanyag 60 százalékát adhatná ammónia. Ezt tíz regionális üzemanyagtöltő kikötőben vehetnék fel a hajók. Így megoldható lenne a teherhajózás szén-dioxid-kibocsátásának megszüntetése az ezzel kapcsolatos ajánlásokban szereplő 2050-es dátumra.
A brit tudósok mindenre gondoltak
A kutatók kétezer milliárd dolláros átállási költséggel számolnak a következő negyed évszázadban. Ennyibe fájna kiépíteni az ammónia előállításának és szétosztásának infrastruktúráját.
Az előbbire a legjobb helyek a sivatagos és szeles vidékek, ahol olcsó a zöldenergia. Ezért lehetne a termelés egyik központja Ausztrália, a másik Chile, a harmadik Kalifornia, a negyedik Északnyugat-Afrika, a ötödik az Arab-félsziget déli része. Ebben a sorrendben Ázsiát, Dél-Amerikát, az USA nyugati részét, Európát és az Arab-öböl térségnek országait, illetve Dél-Ázsiát lehetne ellátni ezekből a forrásokból.
A kihívás nagyságáról René Banares-Alcántara, az Oxfordi Egyetem vegyész professzora elmondta, hogy a tengeri teherszállításnak olyan üzemanyagra van szüksége, aminek nagy az energiasűrűsége, ugyanakkor viszonylag könnyen megoldható a gyártása, az elosztása és mindennek a finanszírozása.
Ennek szellemében úgy gondolták, modellezni kell az új zöldammónia-termelő és -elosztó iparág teljes termelési láncát. Ez adhat eligazítás a befektetőknek ahhoz, hogy eldöntsék, milyen fejlesztésekbe fektessék a pénzüket.
A modell számol a várható kereslet megjelenésének helyszíneivel és nagyságával, tartalmaz a kereskedelemre vonatkozó forgatókönyveket. Része az üzemanyag szállításának és tárolásának infrastruktúrája annak tükrében, hogy a piacokhoz a lehető legközelebb vigyék a kínálatot.
A lelkes professzor elmondása szerint az új – kissé büdös – világban megszűnne az üzemanyagot felhasználók függése az olajtermelő országoktól. Az előállításról az egyenlítő magasságában, illetve a legerősebb napsütést élvező térségekben lévő, regionálisan szétszórt iparág gondoskodna.
Kéne még egy kis drágulás is a sikerhez
A kritikusok nyilvánvalóan nem söpörhetnek le az asztalról egy ilyen komoly tanulmányt. Még azt is elfogadhatják, hogy az ötlet jó. Sőt akár működhet az ammónia üzemanyagra épülő tengeri teherszállítás.
Ha kekeckedni akarunk, akkor azért érdemes megjegyezni, hogy erről nem ártana meggyőzni a világ kormányait is. Egyrészt, mert például lehet, hogy a pekingi kormány nem szeretné, ha Ausztráliától függene a kínai árukat szállító hajók üzemanyag-ellátása.
Másrészt szükség van az államok egyértelmű elkötelezettségére. Hasonlóan ahhoz, ahogy például az elektromos autók elterjesztése mellett az Egyesült Államoktól kezdve Európán át Kínáig mindenütt megvan. A magánbefektetők enélkül túl kockázatosnak tartanák az ammóniagazdaságba tolni a pénzüket.
A tanulmány kétezer milliárd dolláros aggregált befektetési igényének megtérülését jól szolgálná a szállítási díjak tartós emelkedése. Ez hizlalná az ammóniavásárló tengeri fuvarozók bukszáját.
Figyelembe kell venni, hogy a teljes gyártási és elosztási infrastruktúrát a nulláról kellene kiépíteni. Számolni kellene azzal, hogy egyetlen hajótársaság sem fogja képessé tenni hajóit az ammónia üzemanyag használatára, míg nem érzi biztosan – ha másból nem az orrát facsaró bűzből –, hogy ez a jövő.
