A szállításban egyelőre legyőzte a (szak)ember a technológiát (2. rész)

A Convoy Inc. forradalmat ígért a szállítási iparban azzal, hogy a legmodernebb digitális technológiára támaszkodva akarta ellátni a szállítási brókerek feladatát. A 2022-ben több milliárd dollárt érő vállalat kicsit több mint másfél év alatt legatyásodott, csődbe ment, pedig neves befektetők adtak tőkét a működéséhez.

A vállalatot részben a koronavírus-járványt követő szállítási dekonjunktúra hozta nehéz helyzetbe, részben az, hogy technológiamániás alapítók nem ismerték a fuvarozás, a szállítmányozás világát – derül ki a FreightWaves történetéből.
Erről szólt cikkünk első része.

Korábbi cikkünk szállítás és technológia témakörében :

Mesterséges intelligencia – Artificial Intelligence; AI – a szállítmányozásban


A Convoy a nehezebbé vált üzleti környezetben azzal küszködött, hogy nem tudta leszorítani költségeit, ezért nem tudta nyereségesen kínálni szuperdigitális szolgáltatásait – mondták a hírportálnak az ügyhöz közel álló források. A cégvezetés azzal reagált erre, hogy a nagy forgalom, kis haszon elvét követve igyekezett felpörgetni az üzletet.

A legfontosabb szállítási útvonalakon próbáltak minél több megbízást szerezni. A megrendelők örültek a piacszerzést szolgáló alacsony áraknak, de nem érezték feladatuknak, hogy biztosítsák szállító partnerük árrésének növelését. Így nem esküdtek örök hűséget neki.

A Convoy menedzsmentje végül 2019 második felétől kénytelen volt nagyobb figyelmet fordítani a nyereségességre. Egy bennfentes szerint 2020 végén és 2021 elején 50 százalékkal mérsékelték az üzemi kiadásokat.

Eközben beleestek olyan csapdákba, amiket a szakma öreg rókái simán elkerültek. Egyszemélyes fuvarozó vállalkozásokkal próbáltak üzletelni, amelyeknek esetlegesek a megrendeléseik. Hol ide szállítanak, hol oda. A brókercégek előnyben részesítik a kisebb-nagyobb flottákat üzemeltető cégeket, amelyek rendszeresen ugyanazokon az utakon járnak, így kiszámíthatóan lehet velük üzletelni.

Az ügyfelek másik végén nagyvállalatok voltak. Ezek ugyan vastagon fizettek, ám 90-től 120 napos határidővel utalták a pénzt. És a Convoy nem volt abban az anyagi helyzetben, hogy áthidalja ezeket az időszakokat.

Thomas Barnes a szállítási szakma egyik nagy öregje úgy véli, tudja, miért dőlt be a Convoy. Azért, mert nem volt elég olyan embere, aki jól ismerte volna belülről a szállítási szakmát. Így nem volt olyan szakembergárdája, amely ellensúlyozhatta volna az új ötletek bevezetésének kockázatát. Szerinte ez tipikus outsider mentalitás volt a cég vezetősége részéről.

„Szükség van az új technológiára? – tette fel a költői kérdés Barnes. – Hogy a viharba ne! Ugyanakkor életfontosságú, hogy legyenek hagyományos problémamegoldó emberek a vállalaton belül, akik mozgásban tartják a dolgokat.”

Szerinte a Convoy kudarca egy nagyobb probléma megmutatkozása kicsiben. Sok jó külső ötlet elvész, mert nincs meg a bennfentes tudás, amihez illeszkedhetne. Hiányzik a két gondolkodásmód egyensúlya.

A Convoy volt dolgozói azt állítják, hogy ez az elemzés téves. A cég számos szakmabelit vett fel vezetői, bróker és üzletkői pozícióba is. Másrészt a FreightWaves beszámolójának elején idézett történet, miszerint a Convoy nem volt hajlandó létrehozni egy független kis szállító szakcéget, amelyben tesztelhette volna technológiáját, arra utal, hogy nem a szakemberek kezében volt a karmesteri pálca a vállalatnál.

Epilógusként elmondható, hogy a vállalat csődje után Lars Ward, a digitális logisztikai szolgáltatásokat kínáló FreightVana startup üzletfejlesztési elnökhelyettese lendületes bullshiteléssel igyekezett menteni a menthetőt. Az írta a közösségi médiában, hogy a Convoy „arra biztatott bennünket, hogy másként lássuk a technológiát”.

Matt Silven a FreightTech egyik további lelkes híve a süketelés mellett azért egy megszívlelendő megjegyzést is tett. E szerint a Convoy technológiájában vannak olyan algoritmusok, alkalmazások, amelyek értékes fejlesztések. Ezeknek a cég nélkül is lehet jövője.

Társaságunk, a logMASter honlapján megtalálható az üzemanyagpótlékot és az útdíjakat követő táblázat is.
Ezek napra kész tájékoztatást adnak az aktuális költségekről.