Fagyos üzenetet kaptak a fuvarozók a davosi fórumtól

Enyhén szólva jeges fuvallatként érheti a fuvarozók vezetőit a DP World globális logisztikai multinacionális vállalat vezérigazgató-helyettesének piaci prognózisa – derül ki a Reuters híréből. Yuvraj Narayan a davosi Világgazdasági Fórumon nyilatkozott a hírügynökségnek. Cége szakértőinek várakozása szerint a fuvardíjak 2023-ban további 15-20 százalékkal csökkenni fognak.

Magyarázatuk szerint a szállítási kereslet a tavaly kezdődött lassulás után továbbra is gyengülni fog. Bizonyos szállítási útvonalakon azonnal esni kezdtek a díjak, ahogy a nemzetközi szervezetek megkongatták a vészharangot. Mások mellett a Nemzetközi Valutaalap is csökkentette a világgazdaság növekedésére adott előrejelzését. Narayan szerint azonban a legrosszabb még hátra van.

Világosan látszik a kereslet visszaesése, a gyártók és a kereskedők nem adták el felhalmozott készleteiket, ezért nem jönnek a megrendelések – panaszkodott a cégvezető. Ennek alapján gondolja, hogy a helyzet tovább fog romlani, mielőtt javulni kezdene.

A legnagyobb gondok éppen a legnagyobb piacokon vannak. Az Egyesült Államok, Európa és Kína a világ legnagyobb gyártó, szolgáltató és fogyasztó piacai – ezeken érzékelhetőek az említett problémák.

Narayan megjegyezte, hogy a szállítási díjak – elsősorban a világkereskedelemben meghatározó tengeri fuvardíjak – 20-50 százalékkal csökkentek 2022-ben elért csúcsukhoz képest. Szerinte emögött olyan tényezők állnak, amelyek jelenleg is éreztetik hatásukat, és ez várhatóan egy ideig még így is marad. Ezek közé tartoznak:

  • a koronavírus-járvány okozta zavarok, jelenleg elsősorban Kínában
  • az energiaárak megugrását követő magas infláció Európában
  • és a szállítási láncok szétzilálódása a világ minden piacán.

Ezeket a súlyos problémákat elnyújtja az Ukrajna és Oroszország között dúló háború. Elsősorban az ennek nyomán bevezetett nyugati gazdasági szankciók fékezik a világgazdaság regenerálódását a pandémia okozta felfordulás után.

A szállítmányozókat a verseny a csökkenő fuvardíjak követésére kényszeríti – elvben. Nem árt azonban a “jól bevált” megoldásokat ellenőrizni, megvizsgálni, hogy aktuálisan milyen díjon lehet az adott fuvarfeladatra kapacitást kapni.

Amennyiben még nem keresett volna meg Ön bennünket aktuális szállítási feladatával kapcsolatosan, kérjük, minél előbb jelentkezzen elérhetőségeinken, kollégáink örömmel adnak ajánlatot szárazföldi, közúti, légi, tengerentúli küldeményeik szállítmányozására.