Most érdemes Kínából árut hozatni, nehéz helyzetben vannak a szállítmányozók

A világgazdaság és ezen belül a pénzügyi szektor elkerülte a visszaesést, amitől a múlt évben sokan tartottak, ám a közlekedési ágazat nem úszta meg a recessziót – véli Christian Roeloffs a logisztikai háttérszolgáltatásokat nyújtó Container Xchange társalapító-vezérigazgatója. Potenciális megrendelőik ugyanis halogatják raktárkészleteik cseréjét, miután az elmúlt év második felében felhalmozott készleteik egy része a nyakukon maradt – idézte a szakembert a Yahoo News.

Roaloffs, akinek cége előrejelzéseket is készít, úgy véli, hogy a készletek leépítésével párhuzamosan gyenge kilábalás kezdődhet az év második felében, ahogy a cégek lassan ráfordulnak az év végi csúcsszezonra.

A konténerkeresletet és ezzel a hajófuvardíjat befolyásolhatja, hogy a megromlott amerikai-kínai kapcsolatok miatt a vásárlók a Kínán kívüli beszerzési források felé fordulnak. Ezt mutatja Vietnám és Kína kereskedelmének összehasonlítása.

A vietnámi vámadatok szerint januárról februárra hárommilliárd dollárral bővült az ország külkereskedelme annak ellenére, hogy februárban kevesebb nap volt. Eközben a kínai kivitel értéke az EU-ba februárban 80,3 milliárd dollár volt, ami öt százalékkal elmarad a 2022. februári adattól.

A Container xChange felmérésében megszólalók 48 százaléka úgy véli, hogy az idei csúcsszezon jobb lesz a tavalyinál. Negyvenkét százalékuk a tavalyihoz hasonló szezont vár.

Hasonló folyamatot jelez előre a Morgan Stanley bank Freight Pulse felmérése, amelyet 15 éve minden negyedévben elvégeznek. Ebben a fuvaroztatókat faggatják annak érdekében, hogy kiderítsék, milyen keresletre számíthatnak a fuvarozó vállalatok.

A válaszadók 38 százaléka első negyedéves számainak áttekintése alapján azt mondta, hogy fenn kívánja tartani raktárkészletét. Ez tíz százalékponttal magasabb, mint amit a 2022. negyedik negyedéves felmérés mutatott. Ezzel egyidejűleg 2021 harmadik negyedéve óta először fordult elő, hogy nőtt azoknak a válaszadónak a száma, akik azt mondták: csökkenteni akarják raktárkészletüket.

A megkérdezettek majdnem háromnegyede arra számít, hogy a készletek normalizálódnak 2023-ban. Közel 50 százalékuk ezt az év második felére várja.

A gazdaság egészének megítélése kicsit javult, bár a jótól még messze van. A Freight Pulse ezt mérő indexe 4,9 pont volt, miközben a mutató 15 éves átlaga 5,8 pont. A feldolgozóipari, élelmiszeripari és italgyártó cégek mutatták a legtöbb optimizmust, míg a kiskereskedők a legkevesebbet.

Mindezzel összhangban a felmérés alapján „lötyögősnek”, azaz bőnek látszanak a rendelkezésre álló szállítási kapacitások.

A logMASter kapcsolódó szolgáltatásai

Vasúti gyűjtő szolgáltatásaink Kínából, rövid tranzitidőkkel!

Csak néhány raklap árura lenne szüksége a kínai beszállítójától, sürgősen?
Mi 18 nap alatt behozzuk gyűjtő küldeményét Kínából és vámkezelten házhoz szállítjuk Önnek!

Keresse kollégáinkat a sales@logmaster.hu email címen!