Csökkenhetnek a szállítás költségek a Kína-Európa útvonalakon

Vegyesek a következő hónapokra vonatkozó kilátások az Ázsia és Európa (Kína-Európa) közötti kereskedelemben – derül ki a Dimerco szállítási és logisztikai vállalat friss előrejelzéséből.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) előrejelzése szerint az ázsiai és csendes-óceáni régió gazdaságai 3,8 és 4,6 százalék közötti ütemben növekedhetnek 2023-ban. Ez a térség adhatja a világgazdaság bővülésének 70 százalékát az idei évben, ami lényegesen nagyobb arány annál, amivel a régió az elmúlt években hozzájárult a növekedéshez.

Kína és India kiemelkedően, 34,9 százalékkal, illetve 15,4 százalékkal járulhat hozzá a világgazdaság gyarapodásához.

Az év elején Kína feladta zérócovid-politikáját, ami teljes városok, kikötők lezárásával járt az ország minden olyan pontján, ahol a járvány felütötte a fejét. Ennek részeként megnyitották az ország határait a külkereskedelem előtt is. Ez a fogyasztás megugrását eredményezhette volna a világ minden táján, ha a nyugati országok jegybankjai nem vezettek volna be szigorú monetáris politikát az infláció megfékezése érdekében.

Akadályozhatják a gazdaság fejlődését az ellátási láncokban jelentkező zavarok, amelyek mögött a geopolitikai, geo-közgazdasági kapcsolatok töredezetté válása áll.

Az S&P Global Composite PMI, azaz beszerzői menedzser-index értéke a világgazdaságra vonatkozóan harmadik hónapja növekszik. Áprilisban 54,2 pont volt a márciusi 53,4 pont után. Ez főként a fogyasztói szolgáltatásokat nyújtó ágazatok, ezen belül elsősorban a turisztikai és üdülési szektor erősödő teljesítményének köszönhető. A fogyasztói javak iránti kereslet az infláció miatt továbbra is gyenge. Ez meglátszik a feldolgozóipar 49,6 pontos PMI-jén.

A PMI-t a gazdasági növekedés előrejelző mutatójának tartják a szakértők, mert a vállalatok beszerzési aktivitása jól mutatja, hogy a következő időszakban bővíteni fogják-e tevékenységüket vagy sem. Az index 50 pont alatti értéke a gazdaság zsugorodását, az e fölötti a bővülését jelzi előre.

Ha azonban azt látjuk, hogy a szolgáltató ágazat PMI-je erős, miközben a feldolgozóiparé gyenge, akkor e kettő ellentmondhat egymásnak. Az 50 pont feletti átlag (kompozit index) nem feltétlenül jó hír a szállítmányozási ágazatnak, ha az az idegenforgalomnak köszönhető, nem pedig az árutermelésnek.

Ami az egyes ázsiai országok mutatóját illeti, rossz hír, hogy Kína feldolgozóipari PMI-je 50 pont alá, 49,5 pontra csökkent áprilisban. Ezzel két hónap után tért vissza ez alá a határ alá. Vietnámban ez a mutató csak februárban lépte át az 50 pontos határt, áprilisban 46,7 pont volt. Délkelet-Ázsia többi országában határozottan 50 pont feletti értékeket mértek a tavasz közepén.

Vergődik a légi és a tengeri szállítás

A légi teherszállítások májusban alacsonyabb szinten alakultak az áprilisinál, pedig az sem volt acélosnak nevezhető. Az USA és Kína közötti összeköttetésben növekszik az utasforgalom. Az alacsony cargo mennyiségek nyomást gyakorolnak a szállítási díjakra.

Az új tajvani légitársaság, a Starlux Airlines május elejétől elindította hosszú távú járatait a szigetország és az Egyesült Államok között. Ezzel felsorakozott a China Airlines és az Eva Air mellé.

A légi szállítási díjak az Ázsia-Európa útvonalakon várhatóan csökkenni fognak, miután nőnek a cargo kapacitások. A zöld logisztika iránti igény miatt bővülnek a kisebb környezetterheléssel járó megoldások, mint például a légi-tengeri intermodális szállítás.

Az elektronikus kereskedelem is lassult májusban. Ugyanakkor az így elérhető javak iránt még indig erősebb a kereslet, mint a hagyományos áruforgalomban kínált áruk iránt.

A tengeri szállítással foglalkozó vállalatok nettó nyereségük drasztikus csökkenéséről számoltak be első negyedéves jelentéseikben. A magyarázat egyszerű: 2023 első három hónapjában visszaestek megrendeléseik.

A 130 helyszín árai alapján napi frissítéssel összeállított China Container Freight Index 2023 első negyedévében 35 százalékkal volt alacsonyabb, mint 2022 utolsó negyedévében. Egy évvel korábbi, 2022 első negyedévi értékétől 68 százalékkal maradt el. Mindez nem akadályozza meg a szállítási vállalatokat abban, hogy próbálják feltornászni díjaikat.

A nagy egyesült államokbeli kikötőkben hiány alakult ki a konténerek szállítására szolgáló félpótkocsikból. Ennek eredményeként a három-négy napig kell várni a közúti szállítási fuvarokra.

Zakatol a vasúti szállítás

A Kína és Európa közötti vasúti szállításban néhány szerelvény indítása több mint öt nappal késett a célállomásokon tartott sztrájkok miatt. Ezek hátráltatták az Európából visszafelé induló szerelvények indítását is. Ezzel együtt a tranzitidők tarthatók. A szállítás továbbra is 15-20 napot vesz igénybe.

A Kínából Oroszországba tartó vasúti szállítás a háború és a nyugati gazdasági szankciók ellenére jól működik. A szállítási idő 2-5 nap mindkét irányban. A szerelvényeken van elegendő rakodóhely, a szállítási díjak kissé hullámzóak. A Vuhanból, Szucsoúból és Kantonból induló szerelvények szállítási díjai 5-8 százalékkal csökkentek.

A logMASter kapcsolódó szolgáltatásai

Vasúti gyűjtő szolgáltatásaink Kínából, rövid tranzitidőkkel!

Csak néhány raklap árura lenne szüksége a kínai beszállítójától, sürgősen?
Mi 18 nap alatt behozzuk gyűjtő küldeményét Kínából és vámkezelten házhoz szállítjuk Önnek!

Keresse kollégáinkatsales@logmaster.hu email címen!